Valahogy úgy vagyunk vele, mint a régi ismerőssel, aki egyszer már alaposan cserben hagyott: hiába telnek az évek, legközelebb is gyanakodva találkozunk vele.
Bevallom, én is így voltam a busszal.
Ritkán utazom tömegközlekedéssel. Most sem elhatározásból tettem, hanem mert az autóm a szerelőnél volt. A legnagyobb kánikulában ott álltam a megállóban, este hétkor, amikor a nap még mindig úgy tűzött, mintha nem akarna tudomást venni az óráról. Arra készültem, hogy húsz percig majd egy guruló szaunában próbálok életben maradni.
Ehhez képest már az első pillanatban kizökkentem a saját előítéleteimből. A sofőr előre köszönt. Apróság, tudom, de jólesett. Ráadásul a jegyet bankkártyával is ki tudtam fizetni.
És akkor jött a második meglepetés.
A klíma működött.
Nem csak azért szerelték fel, hogy szerepeljen a műszaki leírásban, hanem tényleg hűtött. Volt szabad ülőhely, tiszták voltak az ülések, tiszta volt a padló, az egész busz rendezett, kulturált benyomást keltett.
Leültem, és – minden fogadkozásom ellenére – elővettem a telefonomat. A dombok között persze hamar elfogyott a térerő. Már éppen bosszankodni kezdtem volna, amikor észrevettem, hogy ingyenes wifi is van a buszon. Ráadásul az is kiválóan működött. Ekkor már kíváncsian néztem körül, hátha jön a következő meglepetés is. Jött. Minden ülésnél USB-csatlakozó várta azokat, akik útközben töltenék a telefonjukat.
A végén már-már sajnáltam, hogy az út mindössze húsz percig tartott.
Persze, nem vagyok naiv. Nem gondolom, hogy innentől minden busz ilyen lesz, minden járat pontos, minden klíma hibátlanul működik, és minden utazás ennyire kellemes. Biztosan akadnak rosszabb napok, régebbi buszok, bosszantó késések is.
De jó volt húsz percre félretenni a régi beidegződéseket.
Jó volt megtapasztalni, hogy néha a valóság jobb, mint amire számítunk. Hogy egy szolgáltatás nemcsak papíron fejlődhet, hanem a mindennapokban is. Hogy nem kell feltétlenül legyinteni mindenre, ami közös.
Sokat beszélünk arról, hogyan lehetne rávenni az embereket, hogy gyakrabban hagyják otthon az autót. Pedig a válasz talán egyszerűbb, mint hinnénk. Olyan buszokat kell küldeni értük, amelyekre jó érzés felszállni.
Lehet, hogy a világ ettől még nem lesz tökéletes.
De azon a húszperces úton, a működő klímában ülve, egy pillanatra egészen hihetőnek tűnt, hogy azért javítható.
