A Kádár-rendszerben a balatoni turizmusfejlesztés elsődleges célja a nyugati deviza megszerzése volt, ám az állami kapacitások nem tudták kiszolgálni a tömegeket. Az 1950-es évek végén bevezetett gebines rendszerben a bérlők vállalkozóként üzemeltették az állami üzleteket, és az átvett áru értékén felüli befejelt nyereséget megtarthatták, ami megnyitotta az utat a magánstiklik előtt.
Az éttermekben és büfékben mindennaposak voltak a mennyiségi és minőségi trükkök. A röviditaloknál a kiméréskor használt apró eltérésekből egy-egy literes üvegenként hat centililternyi nyilvántartatlan többlet keletkezett. A csapolt söröknél a pohár alján hagyott öblítővízzel spóroltak, míg az üveges söröknél az olcsóbb Kőbányai világosra a drágább Kinizsi címkéjét ragasztották. A fröccsöt a legolcsóbb borból készítették, a konyakot pedig kommersz szeszes itallal helyettesítették.
Fotó: Fortepan / Erky-Nagy Tibor
A konyhákon is kettős mércét alkalmaztak: az ellenőröknek és a kiemelt vendégeknek valódi bélszínt szolgáltak fel, míg a turistacsoportoknak már csak előérlelt hátszín jutott Stroganoff-módra. Utóbbiaknak sokszor szűkített étlapot adtak, miközben a vendégek abban a hitben voltak, hogy à la carte rendelhetnek. Balatonfüreden, az Annabella szállodában vacsorázó osztrák utazási irodavezetőt például kiváló minőséggel nyűgözték le, ám az általa küldött későbbi csoportok már az olcsóbb alapanyagból készült ételeket kapták – írja a Magyar Konyha.
A strandokon az engedély nélkül dolgozó mozgó kukoricaárusok jelentettek komoly feketegazdaságot. Egy 1972-es hatósági adatsor szerint a fagyasztott kukoricát 2 forint 20 fillérért vásárló zugárusok főzés után 4-5 forintért adták el a csemegét.
Napi kétszázas eladással három-négy nap alatt megkeresték egy rendőrhadnagy teljes havi fizetését.
A balatoni turizmus felívelése történelmi okokra is visszavezethető. Míg Rákosi Mátyást nemzetgazdasági szempontból nem érdekelte a tó, Kádár János felismerte a nyugati turistákban rejlő pénzügyi lehetőséget. A berlini fal 1961-es megépítése után a Balaton a kelet- és nyugatnémet családok találkozóhelyévé vált, ami még tovább növelte a tóparti vendéglátóhelyek forgalmát és a trükközési lehetőségeket.
